Bizniszvitamin: Mibe érdemes befektetni?

Bizniszvitamin: Mibe érdemes befektetni?


Házigazda:


II. Rákóczi Ferenc utca, 84. szám, Székelyudvarhely, Romania, 535600

Dátum és óra:

Leírás

A novemberi Bizniszvitaminunk előadója Bitai László közgazdász, pénzügyi elemző, a Magyar Mágnás Egyesület elnöke, az Iránytű mindennapi pénzügyeidhez című könyv szerzője. Bitai László 15 éve foglalkozik vállalatelemzéssel, ebből 10 évig a Transilvania Banknál dolgozott. De a szabadidejét is erre fordítja, amikor például tőzsdei befektetésekkel foglalkozik. Saját bevallása szerint úgy tekint a vállalkozásokra, mint emberi lényekre: mindegyiknek megvannak a maga kvalitásai, sikerei, félelmei és megoldandó problémái.
A banki szektorban eltöltött 10 év során, illetve abban a néhány évben, amikor könyvvizsgálóként dolgozott, több száz vállalkozással volt alkalma megismerkedni, különböző területekről. Egyeseket támogatott, másokat nem. Száz meg száz befektetési tervet, éves jelentést, pénzügyi stratégiát nézett át, beruházókkal, menedzserekkel, pénzügyi igazgatókkal, de mezőgazdászokkal is tárgyalt.
Előadónknak nyílt portfóliója van az egyik lengépszerűbb tőzsdei platformon, az eToro-n, ahol akár egy kattintással megnézheted eredményeit, vagy lemásolhatod portfólióját.
Érdemes egyszerű banki lekötést választani? Vagy államkötvényt? Esetleg befektetési alap, tőzsdei részvény, vagy egy kis bitcoin a nyerő? Előadónk ezekről is fog mesélni a Bizniszvitaminon.
 
Arra kérünk, hozd majd magaddal jövő szerdán az oltási bizonyítványodat, mert a regisztrációnál kérnünk kell. Köszönjük!