Kájoni János meditációs út

Gyalogtúrák / Turisztikai program


Telefonszám

Leírás

Program útvonala: Csíksomlyó – Hármashalom-oltár – Nagy-Somlyó – Szent Lukács-kápolna – Nagy-Somlyó csúcs – Kis-Somlyó nyereg – Salvator és Szent Antal-kápolnák - Csíksomlyó

Csíksomlyó, mint a megye legfontosabb zarándokcélpontja, több kisebb helyi jellegű zarándokutat „szőtt” maga köré, amelyeknek célja, hogy a több napig itt tartózkodó – lelkigyakorlatot végző – zarándokok fél nap, vagy egy egész nap erejéig a természetben sétálva átélhessék a kontemplatív találkozást a természetben lévő növény- és állatvilággal, annak vizuális és akusztikus tartalmával. Így megízlelhetnek egy más látásmódot, és „más szemüvegen keresztül” kezdhetik nézni a természetet, önmagukat és embertársaikat.
A „Kájoni János meditációs út” nevét a nagy ferences szerzetes orgonista, orgonaépítő, énekszerző, fordító, botanikus, nyomdász, könyvkiadó és a Kájoni Kódex alkotójáról kapta. Egy megközelítőleg félnapos útszakasz, amely a kegytemplomtól indul, és a somlyói borvízforrást érintve az autóúton közelíti meg a két Somlyó nyergét, ahol a Hármashalom-oltár is található. Innen az úton továbbhaladva a Nagy-Somlyót megkerüljük nyugat felől, és lassan emelkedve felérünk a második nyeregbe, ahol a Xantus K. és az Écsey J. zarándokút jelzéseit magunk mögött hagyva az erdő között egy kisebb ösvényen csak a K jelzéseket követve feljutunk a Nagy-Somlyó-csúcs előtt lévő kisebb nyeregbe. Ha itt egy 100 méteres kitérőt teszünk balra (DNy), a hegy kisebb csúcsán fellelhetőek a valamikori Sz. Lukács-kápolna és kolostor romjai. 
Innen visszafordulva kikapaszkodunk a 300 méterre lévő Nagy-Somlyó-csúcsára (1033 m), ahol egykor a Nagysomlyó vára emelkedett, amelyet Sóvárnak is neveztek. Ma egy kilátótorony található a magaslaton, ahonnan a bükkös erdődben egy meredek oldalon beereszkedünk a Kis-Somlyó nyergébe, ahol az oltár és a kápolnák (Szenvedő Jézus, Salvator, Sz. Antal) érintésével visszaérünk a borvízforrásokhoz.
 
Fontos tudnivalók:
  • Időpont egyeztetése igények szerint
  • Útvonal hossza 6 km, jele fekete K
  • Ez egy közepes nehézségű út. Gyerekeknek 12 év alatt, és kezdő túrázóknak nem ajánljuk!

Program helyszíne: Hargita megye
Desztináció: Csíksomlyó
Program ára: min.5 – max.25 fő esetén 100 RON/csoport

Program jellemzői

  • Természet
  • Kultúra
  • Gyalogtúra
  • Séta
  • Vallás

Nyelv

  • Német
  • Magyar
  • Román

Program időtartama

  • 3 hours/ore/óra

Idegenvezető

  • Molnár Sándor

Régió

  • Csíkszereda és környéke

Photo Gallery

Hasonló helyek

Via Ferrata a Békás-szoros-Nagyhagymás Nemzeti Parkban

Mászás / Turisztikai program

For.X.Sports

Síoktatás / Gyalogtúrák / Biciklitúrák / Sítúrák

Circuit ecoturistic Rastolită

Turisztikai program

Excursie La Stână

Turisztikai program

Wildlife Trip

Turisztikai program