Madarasi Menedékház

Menedékház


Erről arról

A “régi idők” hagyományai közé tartozott fáradtan felérkező vendégek várása, fogadása. Mivel az Ivó felöli erdészeti utat csak a ’60-as években építették meg, addig a Hargitára látogatók kizárólag gyalogosan és többnyire Kápolnás falu irányából, jöttek fel. Ha értesítve voltak, a már fentlévő vendégek fogadták a fáradtan érkezőket, esetenként eléjük is mentek, segíteni a cipekedésben.

Egy másik hagyomány a beavatás volt. Ennek a hagyománynak sokféle változatát ismerkük, hiszen a szertartás függött a társaságtól, a hangulattól és bizony az avatandó személy esetleges “ellenkezésétől” is. A lényeg mindenképpen az volt, hogy aki először érkezett a Hargitára, azt a veteránok felavatták (elverték a fenekét kézzel, tűzifával, lapítóval.). Attól kezdve a felavatott kiránduló is Hargita járónak számított. Saját bevallásuk szerint, akik még érték ezt a szokást, mindannyian büszkék arra, hogy őket még “becsületesen” felavattak a Madarasin.

A családiasabb hangulatú szokásokhoz tartozott az is, hogy a konyhát mindenki közösen használta, a favágás, fahordás mindenkinek a feladata volt, havazás után a sípályákat közösen “verték le”, és csak azután kezdtek sízni. Ha valaki eltűnt (ismerős vagy idegen), keresésére közösen indultak.

Helység

  • Csíkmadarás

Fotók

Hasonló helyek

Kalibáskő Menedékház

Menedékház

Uni-Kom Kulcsosház

Menedékház

Cabana Farkas

Menedékház / Étterem

Secu

Menedékház / Kemping / Étterem

Secu Menedékház és Kemping

Menedékház / Kemping