Ferencz Melánia: Helyesírás könnyedén - Újabb mérföldkő Csíkszeredában

Ferencz Melánia: Helyesírás könnyedén - Újabb mérföldkő Csíkszeredában


Strada Stadion 1, Miercurea Ciuc 530223, Romania

Leírás

Három év szünet után ismét Csíkszeredába látogat a Szövegkovács. Az idén tizenhárom éves nyelvőrző műhely egyik apítója, Ferencz Melánia három rendhagyó, játékos kiadványt – Anyanyelvi villámtanácsok, Szóbuborékok, Rendőr-e a fekvőrendőr? – mutat be az érdeklődőknek, akik idén egy újabbat ismerhetnek meg Olvasóból korrektor címmel.
A bemutatón szó lesz az idén tízéves új szabályzatról, valamint arról a sokat vitatott kérdésről is, hogy egyáltalán érdemes-e helyesírással kapcsolatos kérdéseket boncolgatni a mai világban, ugyanakkor szóba kerül a magyar nyelv napja és a magyar szórvány napja is, amelyet november 13-án, illetve november 15-én ünnepeltünk. A látszat ellenére az utóbbiról sem árt beszélni a tömbmagyarságban.
A szerző egyébként eddig többféleképpen élte meg a magyarságát: Csíkszentdomokoson született, majd Marosvásárhelyen és Temesváron élt, 2024 szeptembere és 2025 júniusa között pedig a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként teljesített szolgálatot Zürichben. Jelenleg az anyaországban, Budapesten él, és onnan egyengeti a Szövegkovács útját.
A nyelvőrző műhelyt 2012 nyarán alapította a Csíkszeredában élő, korrektorként dolgozó első unokatestvérével, Kósa Erikával együtt, a munkájukat pedig 2015 szeptemberében MÚRE-díjjal ismerte el a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete.
Hasonló események
22 ápr.
TöRTFEHÉR
Színház
Kezdődik 20:00  |  Piața Libertății 16, 530100 Miercurea Ciuc, Romania
26 ápr.
A muzsika hangja
Színház
Kezdődik 19:00  |  Piața Libertății 16, Miercurea Ciuc 530100, Romania