
Véső Ágoston művészfotó kiállítás
Székelyföld Napok

Házigazda:

Szervező:

Dates And Hours:
Leírás
„Elemi és középiskoláimat szülővárosomban, Nagybányán végeztem, majd a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola festészeti osztályát Mohy Sándor iranyitása mellett 1955 ben fejeztem be. Kezdetben a szobrászat vonzott, első kiállitási szereplésemre 1953 ban került sor, amikor mint szobrásznövendék a Nagybányai Tartományi Tárlatra beküldtem egy festményt. 1956 ban a Román Képzőművész Szövetség tagja lettem, ettől az időtől kezdve egészen 1990 ig rajztanárként dolgoztam. A festészet mellett érdekelt az oktatás elmélete, a művészet pedagógia, foglalkoztatott a vajon tanitható e a művészet örök kérdése. A festék és az ecset mellett gyakran fordulok a fényképezőgéphez, hogy a környék rendkivüli embereit, tájrészleteit, műemlékeit más technikával is megörökítsem” - Véső Ágoston szavai
A megnyitó alkalmával Székedi Ferenc bemutatja Sarány István Nem könyvből tanultam Nagybányát című, a művész életútját bemutató kötetét.
Látogatható: 2023. október 5-25.
Megynyitó: 2023. október 5., 18 óra
A rendezvény része a XIV-ik Székelyföld Napoknak.
Megynyitó: 2023. október 5., 18 óra
A rendezvény része a XIV-ik Székelyföld Napoknak.
Szervezők: Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Kulturális Központ, Megyeháza Galéria
A HMKK által szervezett kulturális eseményeken személyes adatokat rögzítünk és őrzünk meg hang-, kép és videófelvétel formájában.
Hasonló események
5 jún.
37. Csűrdöngölő Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozó
Pünkösd
|
Közösség
Kezdődik 11:00
|
Miercurea Ciuc, Romania
30 máj.
Csíki Majális 2025 - A családok hétvégéje
Szórakozás
|
Family-friendly
Kezdődik 15:00
|
Strada Nicolae Bălcescu 9, Miercurea Ciuc 530003, Romania
1 jún.
Gyermeknap Székelyudvarhelyen
Szórakozás
Kezdődik 10:00
|
535600 Odorheiu Secuiesc, Romania
2 jún.
Tájházak hete
Pünkösd
|
Közösség
|
Szórakozás
Kezdődik 10:00
|
Harghita County, Romania