Unitárius templom, Énlaka

Unitárius templom, Énlaka


Address

Inlăceni/Énlaka, Romania

Leírás

Énlaka magaslatán a XV. században épült, kőfallal körülvett templom látható. Az énlaki plébánia ugyanis a XIV. század első felében már létezett. Az első, templomhoz felhasználták a római kori épületek anyagát is. A diadalív padlószintjén látszik egy feliratos fogadalmi oltárkő.

A XV. század második felében a régi templomot újjáépítették, ám 1661-ben a törökök felégették. A beomlott boltozat helyreállításakor készült a hajó kazettás mennyezete. Ezt Szász András asztalos és Muzsnai Dakó György festő készítette1668-ban. Legértékesebb része a hun-szkíta írásmódban felfestett unitárius jelmondat: "Egy az Isten" A reformáció térhódításakor ugyanis a település az unitárius vallásra tér át. A XV. századi templomból az északi falban egy kőkeretet maradt fenn és egy szentségtartó fülke, valamint a délkeleti falon egy csúcsíves, kőrácsos ablak.

1743-ban épült a templom körüli kőfal, amelyben közvetlenül a torony mellett, valamint északon nyílik bejárat, amelyek 1745 és 1753-ban készültek. A templom tornya, 1830 - 1833 között épült, az egykori harangláb helyett, magassága 31 méter. Két harang kapott benne helyet.
A kisebbiket 1797-ben, a nagyobbikat 1925-ben öntötték. A torony alatt van egy bejárat, majd fedett folyosón át jutunk a templom bejáratához. A hajó szentélye sokszögű, 5 támfalas. A hajó és a szentély találkozásánál a beltérben vaskos diadalív látható. Azon kapott helyet a szószék és a szószék koronája. A feliratos úrasztala 1759-ben, a szószékkorona 1758-ban, az orgona pedig 1848-ban készült.

Fotó: Mihálydeák Antal

Helység

  • Énlaka

Hasonló helyek

Szent Ágoston templom

Templom

Páduai Szent Antal római katólikus templom - Csíkcsicsó

Templom

Keresztelő Szent János római katólikus templom Csíkdelne

Templom

Nagyboldogasszony római katólikus templom

Templom

Szent István római katólikus templom - Borszék

Templom