Mária Út

Telefonszám

E-mail cím

Mi a Mária Út?

A Mária Út – Via Mariæ spirituális turistaút. Olyan zarándokút, mely a közép-európai népek Mária-tiszteletére épít, de egyben összekapcsolja a Mária-kegyhelyeket és az útvonal mentén lévő történelmi, kulturális értékeket, vallásra való tekintet nélkül. Célja, hogy Közép-Európa vallási értékeit egységes rendszerré szervező turista és zarándok útvonal, illetve ezek hálózata épüljön ki Európa ezen régiójában. A Mária út összeköttetést teremt kelet-nyugat irányban az osztrák Mariazell, Budapest, Máriapócs és Csíksomlyó között, valamint észak-dél irányban Czestochowa, Esztergom, Budapest, és Medjugorje között. Az útvonal egy nagy keresztet rajzol ki Közép-Európa térképén (Ausztria, Magyarország, Románia, Szlovákia, Lengyelország, Horvátország, Bosznia), ezáltal kialakítva egy El Caminohoz hasonló, helyi hagyományokra épülő zarándokútvonal hálózatot.

Ez az út mindenkihez szól, mindenkit meghív. Várja azokat, nemzetiségtől és felekezettől függetlenül, akik vallási, spirituális, önismereti célból kívánnak zarándokolni és várja azokat is, akik egyelőre turisztikai és sport célból kívánnak az útra lépni. Ez az út híd lesz a nemzetek, a vallások, az emberek között, összeköti a nyugatot és a keletet, így válik egy Közép–kelet–európai Népeket Összekötő Úttá, a „Kiengesztelődés útjává”, mely a jövőben európai kulturális úttá is válhat.

Hargita megyét keresztező útszakaszok

M05 (piros) Marosvásárhely – Csíkszereda (Csíksomlyó) – Gyimesbükk
M01 (lila) Mariazell – Budapest – Máriapócs - Kolozsvár – Marosvásárhely – Csíkszereda (Csíksomlyó)
M03 (lila) Mariazell - Arad – Gyulafehérvár – Segesvár – Csíkszereda (Csíksomlyó)
M12 (kék) Brassó – Sepsiszentgyörgy – Csíkszereda (Csíksomlyó) – Maroshévíz – Dornavátra
M29 (zöld) Miklósvár – Barót – Szentimrefürdő – Csíkszereda (Csíksomlyó)
M28 (sárga) Kostelek – Csíkszereda (Csíksomlyó) – Kézdivásárhely – Sepsiszentgyörgy
M24 Parajd - Csíkszereda (Csíksomlyó)

Útvonalak

M05 útvonal

Sóvárad – Énlaka – Oroszhegy – Szentegyháza – Csíksomlyó: 5 nap, 99, 5 km

1. nap: Sóvárad – Keresztelő Szent János Remeteség: 2,2 km, 50 perc
2. nap: Sóvárad – Siklód – Etéd – Énlaka: 20,3 km, 7:30 óra
3. nap: Énlaka – Firtosváralja – Székelypálfalva – Farkaslaka – Oroszhegy: 25,5 km, 8 óra
4. nap: Oroszhegy – Zetelaka – Kápolnásfalu – Szentegyháza: 24 km, 10 óra
5. nap: Szentegyháza – Tolvajos-tető – Csíksomlyó: 30,3 km, 10 óra

M05 útvonal

Gyimesbükk – Apahavas- Ugra pataka – Szép-havas – Csíkszépvíz – Csíkborzsova – Csíkdelne – Csíkpálfalva – Csíksomlyó: 2 nap, 47, 5 km

1. nap: Kontumáci kápolna – Apahavas – Ugrapataka – Gyimesfelsőloki templom/Szent Erzsébet Gimnázium: 20,7 km, 8-9 óra
2. nap: Gyimesfelsőlok – Szép-havas – Pogány-havas – Csíkszépvíz – Csíkborzsova – Csíkdelne – Csíkpálfalva – Csíksomlyó: 26,8 km, 9:45 óra

M01-M05 útvonal, Marosvásárhely-Csíksomlyó, 8 nap

Marosvásárhely – Sóvárad – Énlaka – Oroszhegy – Csíksomlyó

1. nap: Marosvásárhely, reptér – Marosszentgyörgy
2. nap: Marosszentgyörgy – Jobbágyfalva – Csíkfalva: 20 km, 6 óra
3. nap: Csíkfalva – Sihastria kolostor, Sóvárad: 28 km, 8-9 óra
4. nap: Sóvárad – Siklód – Küsmöd – Etéd – Énlaka: 20,3 km, 7:30 óra
5. nap: Énlaka – Firtosváralja – Székelypálfalva – Farkaslaka – Oroszhegy: 25,5 km, 8 óra
6. nap: Oroszhegy – Zetelaka – Kápolnásfalu – Szentegyháza: 24 km, 10 óra
7. nap: Szentegyháza – Tolvajos-tető – Csíksomlyó: 30,3 km, 10 óra
8. nap: visszaindulás Marosvásárhelyre

M01 útvonal

Sóvárad – Parajd – Bucsin-tető – Csíksomlyó: 5 nap, 120 km

1. nap: Sóvárad – Parajd: 14 km, 4:30 óra
2. nap: Parajd – Bucsin-tető: 30 km, 11 óra
3. nap: Bucsintető – Borzont – Gyergyóalfalu – Gyergyócsomafalva – Gyergyoújfalu: 24 km, 8 óra
4. nap: Gyergyoújfalu – Vasláb – Csíkkarcfalva: 26,6 km, 9 óra
5. nap: Csíkkarcfalva – Csíkdánfalva – Csíkmadaras – Csíkrákos – Csíkdelne – Csíkpálfalva – Csíksomlyó: 25,7 km, 8:30 óra

M03 útvonal

Segesvár – Csíksomlyó: 4 nap, 110 km

1. nap: Segesvár – Fehéregyháza – Bún – Küküllősárd – Újszékely – Fiatfalva – Székelykeresztúr: 25,6 km, 8 óra
2. nap: Székelykeresztúr – Rugonfalva – Siménfalva – Sükő – Farcád – Székelyudvarhely: 28,3 km, 9 óra
3. nap: Székelyduvarhely – Szarkakő – Homoródfürdő – Kápolnásfalu – Szentegyháza: 25,5 km, 8 óra
4. nap: Szentegyháza – Tolvajos-tető – Csíksomlyó: 30,3 km, 10 óra

M12 útvonal

Miklósvár – Csíksomlyó: 2 nap, 53 km

1. nap: Miklósvár – Sepsibükszád – Tusnádfürdő – Újtusnád – Tusnád: 28 km, 9 óra
2. nap: Tusnád – Csíkverebes – Csíkszentsimon – Csíkszentkirály – Csíksomlyó: 25 km, 8 óra

M12 útvonal

Bélbor – Csíksomlyó: 5 nap, 126,5 km

1. nap: Bélbor – Maroshévíz: 24,4 km, 8 óra
2. nap: Maroshévíz – Galócás – Salamás – Gyergyóvárhegy – Gyergyóremete – Gyrgyóditró: 27,2 km, 9 óra
3. nap: Gyergyóditró – Güdüc – Gyergyószárhegy – Gyergyóalfalu – Gyergyócsomafalva – Gyergyóújfalu: 22,6 km, 7:30 óra
4. nap: Gyergyóújfalu – Csíkdánfalva – Csíkmadaras – Csíkrákos – Csíkpálfalva – Csíksomlyó: 25,7 km, 8:30 óra

M28 útvonal

Esztelnek – Csíksomlyó: 3 nap, 71,8 km

1. nap: Esztelnek – Csángótelep – Kászonjakabfalva – Kászonaltíz: 23,8 km, 8 óra
2. nap: Kászonaltíz – Csinód – Csíkszentgyörgy: 30,7 km, 10 óra
3. nap: Csíkszentgyörgy – Csíkmindszent – Csíkszentlélek – Csíksomlyó, 15,5 km, 5 óra

M28 útvonal

Kostelek – Csíksomlyó

1. nap: Kostelek – Szellő-tető – Sólyomkő – Csíksomlyó: 27,5 km, 9 óra

M29 útvonal

Miklósvár – Barót – Csíkszentimrei Büdösfürdő – Csíksomlyó: 3 nap, 61,8 km

1. nap: Miklósvár – Köpec – Barót – Erdőfüle: 20 km, 7:30 óra
2. nap: Erdőfüle – Csíkszentimrei Büdösfürdő: 24,8 km, 8 óra
3. nap: Csíkszentimrei Büdösfürdő – Csíksomlyó: 17 km, 5:30 óra

M24 útvonal

Parajd – Atyha – Etéd: 8 óra, 24 km

Via Mariae – Harghita

Hasonló helyek

Via Transilvanica