Tusnadmarathon
Tusnadmarathon

Tusnadmarathon

Leírás

A Tusnád Maraton Székelyföld szívében, az Európai Unió legkisebb városából, Tusnádfürdőről rajtol és Európa egyetlen vulkanikus eredetű krátertavánál, a Szent Anna-tó partján ér véget. 

A verseny nevével ellentétben „csak” 23 km hosszú, ami tehát közelebb áll a félmaratoni távhoz, mint a maratonihoz. Azért döntöttünk mégis a Tusnád Maraton elnevezés mellett, mert a futóknak a 23 km-en felül még 750 méter szintkülönbséget is le kell küzdeniük. A kettő együtt pedig már hasonló megterhelést jelent, mint egy hagyományos maraton.

A 23 km-t egyéniben, illetve 2-3 fős váltóban is lehet teljesíteni, akik pedig nem akarnak futni a 7, ill. 14 km-es túra távok közül választhatnak.

Photo Gallery

Video

Hasonló helyek

Cioboteni, Miercurea Ciuc, Romania
Az Artera Alapítvány 1999-ben alakult Székelyudvarhelyen. Székelyföld hagyományainak ápolását és őrzését tűztük ki célul. Alapvető feladatunk a hagyományos kézműves mesterségek képzése, programok szervezése.
Strada Kornis Ferenc 8, Odorheiu Secuiesc 535600, Romania
Embercsoportokban zajló folyamatok hatékonyságát segítjük elő osztályközösségek, vállalkozások, civil szervezetek és közintézmények körében. Tevékenységeinken a személyes és társas készségek fejlesztésére fókuszálunk. 
Strada Brașovului 4, Miercurea Ciuc 530003, Romania
Strada Cădișeni 71, Odorheiu Secuiesc, Romania