Boldizsár/ Madonna/ Horia Forrás - Borszék

Boldizsár/ Madonna/ Horia Forrás - Borszék


Address

Borsec 535300, Romania

Leírás

Boldizsár/Madonna/Horia forrás (3 Forrás) – napi 6.600 l hozammal; szénsavas, bikarbonátos, vegyes víz; tartalmaz: Kalciumot, Magnéziumot, Nátriumot; javasolt: túl-savas gyomorhurut, enyhe székrekedés, vesekő és májkő, fehérjevizelés, idült vesegyulladás esetében.

Régi, jó hírű, bővizű forrás. A XX. század közepéig két forrás volt egymás mellett, egy méternyi távolságra egymástól, melyek eleinte külön-külön foglalatban voltak, de 1879-ben egybefoglalták ezeket. Egykori elemzése: vize színe, szaga, íze éppen olyan, mint a többi forrásé. Vizének hőfoka, a Pásztor-kutat kivéve valamennyi forrás között a legnagyobb, 10–12 °C. Ezt is dr. Than Károly vegyelemezte 1889-ben.
A belső sétányon eljutunk az Ó-Sáros-fürdőhöz, amelyet Borszék önkormányzata létesített 2012-ben, a régi helyén, és annak képmására. Két családi medencéje van (30 férőhely), az egyik 30 °C fokos, borvizes, a másik hideg vizes. Mellette szauna, illetve gyógymasszázs-lehetőség. Az épület mellett egy kis szabadtéri tanuszoda (12x5 m) is található.
Elhaladunk a régi római katolikus templom mellett. Az angolparkhoz érve megtekintjük a volt Mélik-szállodát (járóbeteg-rendelő), a Testvériség emlékparkot, a testvértelepülések porcelán címerével. A Fő-kút és az Erzsébet-forrás háza nem látogatható, mert ennek vizét palackozzák, és az egészségügyi szabályok nem teszik lehetővé látogatását.

Forrás: http://ekegyergyo.ro/index.php/forrasok-reszletek
Forrás: http://www.borsecinfo.ro/hu/asvanyviz-forrasok

Helység

  • Borszék

Hasonló helyek

Fehérkői borvízforrás

Ásványvizek

Madéfalvi borvízforrás

Ásványvizek

Hargitafürdő forrásai

Ásványvizek

Veresvíz forrás

Ásványvizek

Csíkszentsimoni borvízforrás

Ásványvizek