Fenyőkúti tőzegláp

Fenyőkúti tőzegláp

Family-friendly látványosság / Természeti rezervátum


Address

DC50, Fântâna Brazilor 537063, Romania

Telefonszám

Leírás

A Fenyőkúti tőzegláp 950 méteres tengerszint feletti magasságban található a Gyergyói-havasok Parajd és Oroszhegy között fekvő vulkáni platóján. Maga a fennsík vulkáni és üledékes kőzetekből álló geológiai formáció. 

A Fenyőkúti Tőzeglápot, melyet a helybeliek Datka néven is ismernek, 2007-ben Natura 2000-es területté nyilvánították. Ez a Keleti-Kárpátok legnyugatibb tőzeglápja. Lucfenyőerdő (Vaccinio-Piceetum abietis) övezi, mely hosszan nyúlik el a láp mellett. 

A láp területén előforduló állatfajok, mint az erdei béka (Rana dalmatina), gyepi béka (Rana temporaria), foltos szalamandra (Salamandra salamandra), valamint az elevenszülő gyík (Zootoca vivipara) fokozott védelem alatt állnak.
Alapítványi segítséggel és a helyi közösség hathatós adományaival készült el a láp látogatói tanösvénye, amely megismerteti a látogatóval a távoli szibériai élővilág jellegzetességeit, fajat: ezer éves fákat, rovarevő és mérgező növényeket.
Egyéni látogatás esetén kérjük támogassa a természet védelmét a láp előtti kis boltban váltva ki a jegyet.
Amennyiben professzionális idegenvezetést igényelnek, hívják a megadott telefonszámot és foglaljanak időpontot.

Kép és szöveg: https://www.korpa.ro/

Photo Gallery

Hasonló helyek

Székely Határőr Emlékközpont

Kiállítás / Family-friendly látványosság / Turisztikai cél

Babamúzeum

Family-friendly látványosság / Múzeum

Mini Erdély Park

Élmények / Family-friendly látványosság / Építészeti látnivaló / Turisztikai cél

Tündérkert Borszék

Természeti látványosság / Népi fürdő / Family-friendly látványosság

Sólyom-kõ a Tusnádi-szorosban

Természeti rezervátum