KidsSport

Leírás

Mozogj Velünk egész évben!
 
A KidsSport 2020-ban alakult, volt alpesi síversenyzők és olimpikonok, Bónis Annamária és Miklós Edit vezetésével, akik a tömegsport népszerűsítésére fektették a hangsúlyt a megalakuláskor. 
 
Céljaink, hogy a KidsSport gyerekek: 
  • szeressék meg a sportolást 
  • éljék át a mozgás örömét 
  • alakuljon ki bennük a hovatartozás tudata, mialatt közösségben, csapatban vannak 
  • az új és kihívásos helyzeteken keresztül szerezzenek önbizalmat és erősítsék azt 
  • töltsenek minél több időt a szabad levegőn, természetközelben
Eseményeink :
  • Nyílt nap (október vége/november eleje) – minden gyerek kipróbálhatja a sízést a műanyag sípályán
  • Hó Világnapja Csíkszereda - World Snow Day (január harmadik vasárnapja) – Nemzetközi Síszövetség rendezvénye amelynek legjobb „Legjobb Hó Világnapja” díját elnyertük 2021-ben 
  • SnowKidz (február közepe) – a Nemzetközi Síszövetség rendezvénye
  • Közös Suhanás (március eleje) – síszezonzáró eseményünk, amely fénypontja, hogy a KidsSport gyerekek versenypályának kitűzött pályán csúsznak le és kapnak érmet, emléklapot és egyéb ajándékot. 
 Tevékenységeink
  • KidsSkiOktóberben, “besíztetéssel” indítjuk a síszezont, a 90 m hosszú, műanyag sípályánkon, hogy felidézve az előző síszezon érzéseit, a gyerekek már önbizalommal síelhessenek a havas pályákon, egészen március közepéig
  • KidsSwim Egész évben intenzív és rendszeres úszásoktatást tartunk a Csíki Csobbanóban, kiegészítve strandolós-biciklizős KidsStrand programunkkal a zsögödi strandon augusztusban.
  • KidsBike – A műanyag pályát nyáron akadálypályává alakítjuk, illetve közúton való bringázással tanítjuk a gyerekeket helyesen közlekedni. 
  • KidsCamp Téli és nyári vakációs időszakban egyaránt táborokat szervezünk, szezonnak megfelelő sportprogramokkal, természetközelben, gyönyörű környezetben, teljes ellátással, koordinációs és ügyességfejlesztő gyakorlatokkal, csapatépítő interaktív játékokkal.
  • KidsStrand – Amint beáll a csíki nyár, bringára pattanunk, és strandoló programra visszük a gyerekeket a zsögödi strandon.
  • KidsSport Ski Racing Team – Nem titkolt célunk mindig is az volt, hogy azokból a tehetséges gyerekekből, akik rendszeres síoktatásra járnak, idővel versenyzőket neveljünk. Feltett szándékunk, hogy saját tudásunk szerint a csíki sísportot segítsük, és maradandót alkossunk. Versenycsapatot alakítottunk tehát, amelynek olyan gyerekek a tagjai, akik a sísportot odaadó komolysággal űzik, rendszeresen edzésekre, edzőtáborokba és versenyekre járnak.  
Csapatunk:
Bónis Annamária, Bónis Attila, Csiszér Ágó,  Horváth Dori, Mihály Lóri, Miklós Edit, Orbán Anita, Szakács Gyöngyike, Végh Hermina
 
Partnereink: 
KisSomlyó Ski, World Snow Day, SnowKidz 

Hasonló helyek

2013-ban azért hoztuk létre az IT Plusz Klasztert Csíkszeredában, hogy a Székelyföldön is megnőtt IT&C iparág szereplőit összekapcsoljuk– mind technikai eszközök és módszerek, mind pedig humántőke és tudásbázis szempontjából – a hatékonyabb együttműködés érdekében. Klaszterünk folyamatosan bővül, 2018-ban közel 50 székelyföldi vállalkozás dolgozik együtt, akik kiváló szakmai tudással, erős kapcsolati hálóval és sikeres referenciamunkával rendelkeznek. Tagjaink egyedi szoftvertermékek fejlesztésével és támogatásával, IT-tanácsadással, valamint hardver-termékek és távközlési megoldások szállításával és karbantartásával foglalkoznak többnyire. A 2017-es évi jelentések alapján több mint 300 szakembert foglalkoztatnak, összesen 111 millió lejes (25+ millió euró) üzleti forgalmat bonyolítottak le. Célunk hogy egy hosszú távú, digitális jövőképet hozzunk létre és bevonjuk fiatalokat ebbe a folyamatba, munkába. Arra bátorítjuk őket, járják a világot, szerezzenek tapasztalatot és térjenek haza, kamatoztassák itthon tudásukat, dolgozzunk együtt Székelyföld élhetőbb jövője érdekében.
Sepsiszentgyorgy, Romania, 520025
Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségét a 322/2015-ös tanácshatározat alapján hozta létre Hargita Megye Tanácsa csíkszeredai székhellyel, azzal a fő céllal, hogy tevékenységével és az általa létrehozott programokkal hozzájáruljon Hargita megye fejlődéséhez, valamint szükség esetén a Tanács tevékenységéhez kapcsolódó szakmai háttérmunka megszervezéséhez. Az ügynökség a 131/2016-os tanácshatározat értelmében jogosult három megyei jogú városban területi irodákat működtetni: Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Maroshévízen, a területileg kiegyensúlyozott, és a helyi szereplőkhöz közeli működés érdekében. Az ügynökség egy nyitott és fejlődő szervezet, amely közvetítő és szolgáltató tevékenységével segíti a térségi kezdeményezéseket, és együttműködik az érintett szereplőkkel Hargita megye kiegyensúlyozott fejlődése érdekében, ugyanakkor szükség esetén közreműködik a régió fejlesztésére irányuló hazai és nemzetközi erőforrások koncentrálásában, valamint a befektetések területi hatékonyságának fokozásában. Programjaival igyekszik hozzájárulni egy vállalkozóbarát Hargita megye létrehozásához, ösztönzőleg hatni a külső források léhívására és támogatni a régióban megvalósuló fejlesztéseket, befektetéseket, felkarolni az új, innovatív ötleteket, ösztönözni a munkahelyteremtést, a vállalkozói kedvet és a régió egészére kiterjedő elképzelések megvalósítását, valamint hasznos információkkal szolgálni a megye gazdasági fejlesztése terén. Az ügynökség munkatársai lelkes, javarészt fiatal közgazdászok, akik munkájuk során kiemelt figyelmet fordítanak az ingyenes és nyílt forráskódú eszközök (Linux, LibreOffice, Drupal, stb.) használatára, ezáltal is szem előtt tartva a költséghatékony munkavégzést.
Miercurea Ciuc, Romania
Ecole de BUDO RAJI Romania - Székelyudvarhely
Bethlen Gábor, 37., Odorheiu Secuiesc, Romania, 535600
A Hargita Megyei Kulturális Központ az 1968-ban megalakult Megyei Népi Alkotások Házának jogutódja, jelenleg a Hargita Megyei Tanács önálló jogi személyként működő szakintézménye. A megyei kulturális élet tudományos és módszertani központjaként segíti a helyi társadalom különböző közművelődési és közösségi szerveződéseit, szaktanácsadó és rendezvényszervező szerepe révén összekötő kapocsként szolgál a közművelődési intézmények és civil szervezetek körében.
530103 Miercurea Ciuc, Strada Mihai Eminescu 3/A.
3 eseményt
1998-ban, civil kezdeményezés nyomán, önkormányzati támogatással létrejön a Csíki Játékszín. 1999 tavaszán Parászka Miklós vezetésével elkezdődik a csíkszeredai hivatásos magyar színjátszás története. Parászka Miklós 1999-2018 januárjáig vezeti a Csíki Játékszínt. Köszönhetően a változatos műsörkínálatnak és a minden korosztálynak kínált bérletrendszernek, a közel két évtized alatt sikerült kiépíteni, megteremteni egy stabil színházat szerető közönségbázist. 2018 tavaszától Kányádi Szilárd, színész/rendező veszi át a színház igazgatását.  A Csíki Játékszín elsődleges célja a város és a térség kulturális igényeinek kielégítése és bővítése. A teátrum évadonként 5-6 nagyszínpadi és 4-6 stúdió termi bemutatóval jelentkezik, továbbá számos vendégelőadást hív az országból és a határon túlról egyaránt.  Színházunk változatos gyermek- és ifjúsági repertoárral igyekszik színesebbé tenni a 3-18 éveseknek szóló kulturális kínálatot.    Évente megrendezésre kerül a Lurkó Fesztivál, amely Erdélyben egyedülálló gyermek- és ifjúsági színházi találkozó, mely nem kimondottan bábszínházi fesztivál. A legfiatalabb korosztály számára nyújt válogatást színvonalas gyermek- és ifjúsági színházi produkciókból. Elsősorban a 3-18 éveseknek nyújtott kulturális kínálat színesebbé tétele érdekében Csíkszereda Önkormányzati Színháza, a Csíki Játékszín szervezi a fesztivált, majdnem két évtizedes múltra visszatekintő gyerekszínházi tevékenysége fontos fejleményeként. 
Bulevardul Timișoarei 6, Miercurea Ciuc 530102, Romania
4 eseményt
A Megyeháza Galéria elsődleges célja az erdélyi magyar alkotók társadalmi megbecsültségének növelése. Ezt Hargita Megye Tanácsa a műveik népszerűsítésével és felmutatásával kívánja elérni. 2012. október 30-án megnyílt a Megyeháza Galéria. A megyei önkormányzat kiállítótere a művészetek – ideértve az irodalmat, színházat, zenét, képzőművészeteket – befogadó tere és otthona kíván lenni. A galéria elsődleges feladata a szűkebb értelemben vett székelyföldi alkotók népszerűsítése. A galéria programjainak kialakításakor a minőség mellett az is szempont, hogy a rendezvények minél szélesebb érdeklődési kört lefödjenek. Ezért a programjai során arra törekszik, hogy ötvözze a művészeti ágakat, akárcsak most. A galériát András Alpár és Lőrincz Barna tervezte. Forrás: hargitamegye.ro/
Piața Libertății 5, Miercurea Ciuc 530140, Romania