Helyek
Hőlégballonos sétarepülés Székelyudvarhely környékén.
A teljes program időtartama összesen 3-4 óra, amiből a repülés kb. 1 óra. Sokan úgy vélik, hogy a hőlégballonozás egy adrenalinszintet emelő tevékenység, de nem az. Sőt, a hőlégballon sétarepülés, egy végtelenül nyugodt, lélegzetelállító látványt, élményt nyújtó sport. A repülés kizárólag gyenge-, vagy szélcsendben történik. Utazásunk során a széllel egy sebességgel repülünk csendesen, alacsony, illetve nagyobb magasságban is, ahonnan megcsodálhatják a csodálatos panorámát. Integetünk az alattunk lévő embereknek, falevelet tépünk a fák tetejéről.
Szabad repülésnél, 2-4 utassal szállunk fel, össz súly függvényében.
Függeszkedő repülés:
Csoportoknak vagy különböző eseményekre hőlégballonos függeszkedést tudunk biztosítani, ahol 1 óra alatt legtöbb 30 embert tudunk felemelni max 40 méteres magasságig.
Foglaljon téli repülést!
• A téli repülés sokkal látványosabb: a hideg levegő tisztább, és tisztább a kilátás a Hargita mesebeli tájai felett, egészen a Déli-hegységig.
• Sikerül magasabbra emelkednünk, mint nyáron.
• A magasban melegebb van, mint a földön.
• Videóajándék a repülésről.
• Meglepetés a program végén.
Előzetes foglalás szükséges!
A standard ár 850 lej személyenként. Személyre szabott ajánlatért kérjük, lépjen kapcsolatba velünk a 0740 680 632-es telefonszámon telefonon vagy WhatsApp-on. Gyermekek 50% kedvezményt kapnak.
Farcàd, Romania
Csináld magad tevékenységek
Programok helye: Hargita megye, Korond
Desztináció: Sóvidék
Program ára: 350 RON csoport (1-7 főig)
• Az élményfoglalkozásokat leginkább 6 fős kiscsoportokban szervezzük. Az élményfoglalkozás ára max 7 főig 350 RON/csoport.
• 8 főnél nagyobb csoportok esetén a foglalkozás ára 50 RON/személy.
Leírás:
Ezen foglalkozások célja, hogy megadjuk a lehetőséget a látogatónak, hogy mélyebben elmerüljön a mesterség megismerésében, mégpedig úgy, hogy a szakember által felügyelve, saját maga inaskodjék a mesterség lépéseiben, majd a saját maga által elkészített terméket hazaviheti.
• Fazekas élményműhely (a hazavihető eredmény: tálak, csuprok, vázák, agyagszobrok)
• Taplász élményműhely (a hazavihető eredmény: karkötők, nyakláncok, szemüvegtörlők, hűtőmágnesek)
• Kürtőskalács-készítő élményfoglalkozás
• Aragonit bizsu csiszoló élményműhely (a székely gyémántból, a korondi aragonitból saját kézzel készíti el az inaskodó a nyakláncát, gyűrűjét, fülbevalóját vagy marokkövét). Ennél a tevékenységnél pluszba fizetni kell egy 30 lej/fő előkészítési díjat, ami fedezi a nyers kövek előkészítésének költségeit (50+30 RON).
Minden túránk előjegyzést igényel:
• +40770508580
• office@magenta7.travel
• https://www.magenta7transylvania.com/hu
Idegenvezetést is kínálunk természetvédelmi területeken:
• Idegenvezetés a Csiga-dombon és a korondi Aragonit Múzeumban: 150-250 RON/csoport.
• Idegenvezetés a parajdi Só-szorosban: 300 RON/csoport.
• Idegenvezetés a parajdi Sóbányában: 300 RON/csoport.
• Idegenvezetés a Fenyőkúti Tőzeglápban: 300 RON/csoport.
[Az ország legtapasztaltabb fazakasa által asszisztálva korongoztál-e már? Tarts velünk. Magenta 7][Meséltek neked a kürtőskalács történetéről, rokonairól, receptjéről? Mi ezt tesszük, miközben meg is sütjük és elfogyasztjuk a saját kürtőskalácsunkat. Tarts velünk. Magenta 7.][Mi vagyunk az országban az egyetlenek, akiknél megcsiszolhatod a saját bizsudat féldrágakőből. Tarts velünk. Magenta 7]
Az Altus Hotel & Spa ingyenes wifihozzáféréssel várja vendégeit Parajdon, 15 perces sétára a sóbányától. A helyszíni magánparkoló használata díjmentes.
Minden szoba síkképernyős TV-vel és mini hűtőszekrénnyel berendezett. A szobákhoz saját fürdőszoba tartozik. Kérésre hajszárító is biztosított.
A szállodában tágas terasszal ellátott étterem, illetve konferencialétesítmények is helyet kaptak. A wellness-központban fedett medence, sós vízű medence, pezsgőfürdő és törökfürdő gondoskodik a kényeztetésről.
A legközelebbi repülőtér Marosvásárhely 67 km-re fekvő repülőtere.
AJÁNLATOK: hotel-altus.ro
Strada Nádasfő & Strada Principală, Praid 537240, Romania
Az Amadé Panzió Bowling terme két pályával rendelkezik, amelyeken egy időben maximum 12-12 személy tud játszani. A kizárólag erre a célra szánt cipőket a helyszínen biztosítjuk több méretben.
Ugyanakkor a pályák mellett található az Amadé Sport Bár pultja, amely színes választékkal rendelkezik a kávéktól a frissítő alkoholos és alkoholmentes italokig.
A minőségi élmény érdekében maximum 25 fős társaságnak ajánljuk, és szívesen szervezünk kisebb-nagyobb családi eseményeket is, amelyek után az étteremben van lehetőség étkezni.
Időpontfoglalás kizárólag telefonon és az Amadé Panzió és Étterem recepcióján lehetséges!
Siculeni 537295, Romania
A strand 2026. nyaráig zárva tart.
Az édes vízzel működő medencék mellett egy fűtött sós vízzel működő medence is csatlakozott a létesítményhez. Ez a különleges medence három beépített jacuzzival rendelkezik, amelyek garantáltan kényeztetik a vendégeket. Emellett az Aqua Beach bővítette a napozó ágyak számát és a parkolók kapacitását, hogy még kényelmesebbé tegye a vendégek tartózkodását.
Vízhőmérséklet:
• gyerekmedence: 26°C
• édesvíz: 28°C
• sós víz: 26°C
JEGYÁRAK:
• felnőtteknek: 55 RON/nap
17 óra után a belépő 35 RON
• gyermekeknek (2–14 év): 35 RON/nap
• napozóágy: 15 RON/nap
Praid/Parajd 537240, Romania
Zárva
❗ A lovastúrákra előzetes bejelentkezés szükséges. Ajánlott 3–4 nappal a tervezett időpont előtt foglalni.
Ha Ön profi lovas vagy egyszerűen csak kipróbálná a lovaglást és megismerkedne ezzel a csodálatos állattal, úgy ajánlatunk Önnek szól. Szállodánkban egy teljes hetet tölthet el napi három étkezéssel és öt óra lovaglással. Az általunk szervezett 1-2 napos lovastúrákon csodálatos tájakon lovagolhat, ahol gyönyörű panorámákban lehet része.
Lovastúra:
• Lovastúra típusa: csillagtúra, körtúra
• Nehézségi fok: haladó
• Szállás: panzió, sátor
• Lovak típusa: Quarter horse
• Felszerelés: western
• Időtartam: pár órás-több napos, vendégek igényei szerint
• Lovasok száma: 1-5
Ha szeretnél kikapcsolódni és feltöltődni, akkor a wellness szolgáltatásaink segítségével garantáltan megpihenhetsz és újult erővel indulhatsz neki a lovastúráknak. Szolgáltatások: medence, pezsgőfürdő, szauna.
Nicolae Bălcescu 98, Gheorgheni 535500, Romania
Gondolt már arra, hogy kipróbálná magát a takács mesterségben? Elkészíteni a felvetést, megérteni az nyüstök szerepét, kezelni a vetölőt és a bordát, egyszóval szőni, ahogyan nagyanyáink és dédanyáink tették sokáig?
MEGHÍVOM A MŰHELYEMBE, AHOL LEHETŐSÉG VAN MINDEZT KIPRÓBÁLNI!
Mircse Ildikó vagyok, olyan Székelyföldön élő diplomás szövőmester, aki szívesen bemutatja a szövés folyamatát a cérnától a szőttesig.
Műhelyemben megtekinthetik és kipróbálhatják a pántszövést szádfával, rongyszönyeg szövését 2 nyüsttel és a hímes abroszok készítését 4 nyüsttel.
Helyszín: Székelyszentmiklós
Előzetes egyeztetés a következő telefonszámon lehetséges: +40742169739.
Igény esetén gyerekprogramok is szervezhetőek a műhelyben, amelyek alkalmával a gyerekek apróbb dolgokat szőnek.
83QP+3C, Székelyszentmiklós 537322, Románia
Te invităm să te desprinzi de viața de zi cu zi, luându-ți cu tine familia, pentru a petrece o tură pe munte cu mașini 4x4, unde poți parcurge trasee și colțuri ascunse ale Munților vulcanici Călimani, a zonei Toplița, Bilbor, admirând atât elementele ale florei naturale, cât și posibilitatea întâlnirii pe traseu cu animale sălbatice în mediul lor natural, specifice faunei locale.
Din multitudinea de drumuri, putem alege în funcție de preferințele fiecărui turist, a fiecărei familii, trasee și obiective, de dificultate și ritm de parcurgere a acestora de la niveluri de începător până la cel de avansați.
Ne lăsăm mașinile proprii în parcarea asociației de unde ne îmbarcăm în mașinile de teren plecând la drum spre o călătorie de neuitat. Primul popas îl avem lângă Monumentul Eroilor – Toplița Secu, unde sunt înmormântați 771 de soldați români, eroi ai Primului Război Mondial (9 km de centrul Mun. Toplița – DN15 la ieșirea spre Borsec). Pornim agale pe traseul înspre Schitul Gura Izvor, unde pe traseu se vor observa cele 14 troițe din lemn de stejar, ridicate în cinstea eroilor ostași înhumați pe dealurile din zonă. La Schitul Gura Izvor, vom face o pauză de gustare cu mâncare mănăstirească, unde admirăm una dintre puținele vâltori funcționale, dar vă și invităm să admirați peisajul oglindit al naturii, ca oază de liniște și meditație.
Plecăm mai departe spre Coloanele de bazalt de la cariera din Deluț, unde ne oprim pentru o pauză foto și pentru explicații despre vulcanism. Traseul ne conduce spre vârful Bradul Ciont unde înainte de vizitarea Lacului Iezer vom lua prânzul tradițional cu bucate alese din zonă, în spațiul de campare special amenajat al Parcului Național Călimani.
După mica siestă, pornim pe jos înspre Lacul Iezer (aproximativ 10 minute de mers pe jos de la zona de campare) unde admirăm atât vegetația specifică zonei subalpine (jneapăn, ienupăr, merișor, afin), cât și luciul rece al lacului Iezer (lac de baraj natural), unde își are izvorul pârâul Puturosu.
La coborâre ne întoarcem pe un alt traseu, pârâul Puturosu unde vom întâlni și ne vom face provizii de apă la Izvoraș, un jgheab de apă cristalină și rece care potolește setea oricărui trecător.
Printr-o notificare prealabilă se poate înnopta la Cabana „Vii la Munte – Călimani”, unde te poți bucura de peisaj, o baie bună la ciubăr (opțional) și de bucate alese.
Pe parcursul călătoriei noastre învățăm despre istoria locală, războaiele mondiale, date geografice și geologice precum și detalii privind fauna și flora.
Locul desfășurării programului: U.A.T Toplița, Munții Călimani, Valea Lomașului, Dealul Alb
Gradul de dificultate: mediu
Ce aducem: încălțăminte de munte, aparat foto, recipient pentru apă, îmbrăcăminte adecvată;
Nr. minim de participanți: 6 persoane
Nr. maxim de participanți: 20 persoane
Gustare: brânzeturi și legume din zonă;
Prânz: picnic muntenesc cu produse locale: slănină prăjită, brânză și produse lactate, legume, carne la borcan, pălincă;
Preț: 225lei – adult, 150 lei – copil (până la vârsta de 14 ani)
Prețul include: transportul, gustare și prânz, ghidajul, biletele de intrare în Parcul Național Călimani;
Opțional: baie la ciubăr, cină, cazare și mic dejun la Cabana Vii la Munte Călimani
Traseul este practicabil în intervalul: iulie – octombrie
Toate traseele sunt potrivite pentru toate vârstele de copii, fiind însoțite la cere de activități cu cadre didactice instruite și pregătite profesional, activități muzicale (cântece la chitară, cântece de munte), activități pe teme biologice (experimente, culegeri de plante), lucru manual (felicitări, origami, împletituri, ierbare), căutare de comori precum și ateliere de orientare turistică.
Te invităm să te desprinzi de viața de zi cu zi, luându-ți cu tine familia, pentru a petrece o tură pe munte cu mașini 4x4, unde poți parcurge trasee și colțuri ascunse ale Munților vulcanici Călimani, a zonei Toplița, admirând atât elementele ale florei naturale, cât și posibilitatea întâlnirii pe traseu cu animale sălbatice în mediul lor natural, specifice faunei locale.
Din multitudinea de drumuri, putem alege în funcție de preferințele fiecărui turist, a fiecărei familii, trasee și obiective, de dificultate și ritm de parcurgere a acestora de la niveluri de începător până la cel de avansați.
Ne lăsăm mașinile proprii în parcarea asociației de unde ne îmbarcăm în mașinile de teren plecând la drum spre o călătorie de neuitat. Primul popas îl avem lângă Monumentul Eroilor – Toplița Secu, unde sunt înmormântați 771 de soldați români, eroi ai Primului Război Mondial (9 km de centrul Mun. Toplița – DN15 la ieșirea spre Borsec). Pornim agale pe traseul înspre Schitul Gura Izvor, unde pe traseu se vor observa cele 14 troițe din lemn de stejar, ridicate în cinstea eroilor ostași înhumați pe dealurile din zonă. La Schitul Gura Izvor, vom face o pauză de gustare cu mâncare mănăstirească, unde admirăm una dintre puținele vâltori funcționale, dar vă și invităm să admirați peisajul oglindit al naturii, ca oază de liniște și meditație.
Plecăm mai departe spre Zona Lomaș unde la finalul drumului lăsăm mașinile la baza unui frumos traseu înspre Cascada Lomășița (aprox. 2.5 ore de mers pe jos). În drumul spre cascadă vom întâmpina peisaje spectaculoase, fructe de pădure, dar posibil și urme sau chiar animale sălbatice.
Ajungem la cascadă unde vom poposi pentru o ședință foto, în care să vă energizați cu susurul apei și foșnetul pădurii de conifere, dar și cu prânzul tradițional cu bucate alese din zonă.
După mica siestă, pornim înapoi pe jos, încet și fără grabă, înspre locul unde ne-am lăsat mașinile. În funcție de anotimpul în care ne aflăm pe traseu putem culege fructe de pădure (zmeură, afine, merișoare, mure, fragi) ciuperci (piciorul căprioarei, râșcovi, ghebe, hribi, gălbiori) și plante medicinale (cimbrișor, coada șoricelului, coada calului, sunătoare, ciuboțica cucului, chimen, etc).
Printr-o notificare prealabilă se poate înnopta la Cabana „Vii la Munte – Călimani”, unde te poți bucura de peisaj, o baie bună la ciubăr (opțional) și de bucate alese.
Pe parcursul călătoriei noastre învățăm despre istoria locală, războaiele mondiale, date geografice și geologice precum și detalii privind fauna și flora.
Locul desfășurării programului: U.A.T Toplița, Munții Călimani, Valea Lomașului, Dealul Alb
Gradul de dificultate: mediu
Ce aducem: încălțăminte de munte, aparat foto, recipient pentru apă, îmbrăcăminte adecvată;
Nr. minim de participanți: 6 persoane
Nr. maxim de participanți: 20 persoane
Gustare: brânzeturi și legume din zonă;
Prânz: picnic muntenesc cu produse locale: slănină, brânză și produse lactate, legume, carne la borcan, pălincă;
Preț: 200lei – adult, 150 lei – copil (până la vârsta de 14 ani)
Prețul include: transportul, gustare și prânz, ghidajul;
Opțional: baie la ciubăr, cină, cazare și mic dejun la Cabana Vii la Munte Călimani, cină la ceaun;
Traseul este practicabil în intervalul: iulie – octombrie
Toate traseele sunt potrivite pentru toate vârstele de copii, fiind însoțite la cere de activități cu cadre didactice instruite și pregătite profesional, activități muzicale (cântece la chitară, cântece de munte), activități pe teme biologice (experimente, culegeri de plante), lucru manual (felicitări, origami, împletituri, ierbare), căutare de comori precum și ateliere de orientare turistică.
Te invităm să te desprinzi de viața de zi cu zi, luându-ți cu tine familia, pentru a petrece o tură pe munte cu mașini 4x4, unde poți parcurge trasee și colțuri ascunse ale Munților Gurghiu, a zonei Toplița, admirând atât elementele ale florei naturale, cât și posibilitatea întâlnirii pe traseu cu animale sălbatice în mediul lor natural, specifice faunei locale.
Din multitudinea de drumuri, putem alege în funcție de preferințele fiecărui turist, a fiecărei familii, trasee și obiective, de dificultate și ritm de parcurgere a acestora de la niveluri de începător până la cel de avansați.
Ne lăsăm mașinile proprii în oraș de unde ne îmbarcăm în mașinile de teren plecând la drum spre o călătorie de neuitat. Primul popas îl avem lângă Cascada de apă termală Toplița, monument al naturii, rezervație naturală de tip geologic și peisagistic. Pornim agale pe traseul înspre Pârtie de Schi, loc unde se poate servi la restaurantul Pensiunii Baciu o gustare sau o cafea, și admira panorama municipiului și a întregului bazinet Toplițean. Opțional atât adulții cât și copiii pot opta pentru o lecție de echitație. Plecăm mai departe înspre Stâncile cu coloape (Babele Gurghiului) unde vom vedea niște formațiuni geologice interesante parte a unui relief vulcanic rezidual. Din punctul de vizitare pute admira vârful Bătrâna și asculta legenda acestui loc. Prânzul tradițional cu bucate alese din zonă îl vom servi la coborârea spre stâna familiei Micu Marian, loc din care vă puteți procura cele mai gustoase brânzeturi maturate sau proaspete din zonă.
În funcție de anotimpul în care ne aflăm pe traseu putem culege fructe de pădure (zmeură, afine, merișoare, mure, fragi) ciuperci (piciorul căprioarei, râșcovi, ghebe, hribi, gălbiori) și plante medicinale (cimbrișor, coada șoricelului, coada calului, sunătoare, ciuboțica cucului, chimen, etc).
În drum spre casă putem poposi la Câmpul cu Lavandă din Gălăuțaș al familiei Cotfas Doru, de unde puteți achiziționa produse specifice: săculeți aromatizați, uleiuri esențiale, alte produse.
Pe parcursul călătoriei noastre învățăm despre istoria locală, războaiele mondiale, date geografice și geologice precum și detalii privind fauna și flora.
Locul desfășurării programului: U.A.T Toplița, Munții Călimani, Valea Lomașului, Dealul Alb
Gradul de dificultate: ușor
Ce aducem: încălțăminte adecvată, aparat foto, recipient pentru apă, îmbrăcăminte adecvată;
Nr. minim de participanți: 6 persoane
Nr. maxim de participanți: 20 persoane
Prânz: picnic muntenesc cu produse locale: slănină, brânză și produse lactate, legume, carne la borcan;
Preț: 200 lei – adult, 150 lei – copil (până la vârsta de 14 ani)
Prețul include: transportul, prânz, ghidajul;
Prețul NU include: gustarea de la Pensiunea Baciu, Orele de echitație;
Opțional: cină la ceaun;
Traseul este practicabil în intervalul: iunie – noiembrie
Toate traseele sunt potrivite pentru toate vârstele de copii, fiind însoțite la cere de activități cu cadre didactice instruite și pregătite profesional, activități muzicale (cântece la chitară, cântece de munte), activități pe teme biologice (experimente, culegeri de plante), lucru manual (felicitări, origami, împletituri, ierbare), căutare de comori precum și ateliere de orientare turistică.
Zárva
Hargita megye első igazi beach bárja a székelykeresztúri tó partján.
A régió egyetlen, igazi nyári szórakozóhelye, ahol minden nap a zenéről és a felhőtlen szórakozásról szól. Gyere, és élvezd a nyarat a homokos strandunkon egy finom koktéllal, vagy pihenj a napozóágyainkon. Hétvégén bulizz az ország legjobb lemezlovasaival, vagy akár foglalj sátorhelyet és legyen fesztivál az egész nyár!
baby'O beach club - We Are The Summer
ÁRLISTA
• Hétköznapokon
• Egész napos belépő: 35 lej
• 17:00 óra után: 25 lej
• Gyermekeknek (5–14 év között):
• Egész nap: 15 lej
• 17:00 óra után: 10 lej
• Hétvégén
• Egész napos belépő: 40 lej
• 17:00 óra után: 30 lej
• Gyermekeknek (5–14 év között):
• Egész nap: 15 lej
• 17:00 óra után: 10 lej
NAPÁGYAK
• Egész napra
• 1 személyes: 20 lej
• 2 személyes: 50 lej
• Indián sátor: 70 lej
• Baldachin: 70 lej
• VIP (6 személyes): 150 lej
• 17:00 óra után
• 1 személyes: 10 lej
• 2 személyes: 25 lej
• Indián sátor: 35 lej
• Baldachin: 35 lej
• VIP (6 személyes): 75 lej
Cristuru Secuies/Székelykeresztúr
Zárva
A fürdő a homoródalmási Sóskút szomszédságában található.
A fürdő gyógyvize kiválóan alkalmas a reumatikus, az idegrendszeri és a nőgyógyászati panaszok kezelésére, hőmérséklete 36-38C. A só-fürdőknél a bőr nem szárad ki, ugyanis a bőr külső szarurétegekben megkötődik a víz. Ezáltal a bőr természetes védőrétege megmarad. Ezért nagyon ajánlatos száraz bőrnél.
Alkalmazás:
• Salaktalanítás
• Méregtelenítés
• Homeosztázis aktiválása
• Neurodermatitisz
• Pikkelysömör kezelése, psoriasis
• Bőrpanaszok száraz illetve zsíros bőr
• Stressz oldás
• Kimerültség
• Alvás zavarok javítása
• Túl savasodás
Parkoló, játszótér, két sósvizes-dézsa, jakuzzi, hidromasszázs és finn szauna várja a kényeztetésre és felfrissülésre vágyókat.
Merești, Romania, Str. Sóskút, 678
Az Ó-Sáros fürdő külsőre hasonmása az egykorinak 2012-ben újraépítette a helyi önkormányzat.
Modern is, hisz az üvegtető alatt napfürdőzhetünk is a vízben. A közeli Boldizsár forrástól kapja a vizet: hideg medencéje 11 ⁰C, a meleg: 28-31⁰ C fokos.
A vízmelegítés áttételes hevítéssel történik, megőrizvén az ásványvíz gyógyhatását.
Naponta vákuumos kézi szűrővel tisztítják a medencék ásványi üledékét, a víz szűrése üzemeltetés közben is folyamatos.
Áraink:
• Kültéri medence nyitvatartása: naponta 10:00 - 18:00 óra között
• Árak: 25 lei/ felnőttek/nap, 15 lei/gyerekek/nap
• Az Ó-Sáros fürdő nyitvatartása: kedd - vasárnap 12:00-20:00
• Árak: Szolgáltatási csomag felnőtteknek (fürdő, szauna, sókamra) – 50 lej/fő - 2 óra
• Szolgáltatási csomag gyerekeknek, 10 év alatt – 25 lej/gyerek
• A mofetta nyitvatartása: naponta 10:30 – 12:00 óra között
• Ára: 10 lej
Strada Uzinei, nr. 1, Borsec, Romania, 535300
Nyitva
Lázárfalva délkeleti végén, a Borvíztető alatt, a Nyírnek nevezett falu részen található a helyiek kedvelt gyógyfürdője, Nyírfürdő. Borvízforrása, fürdőhelye és mofettája ősidők óta ismertek gyógyító hatásukról.
A mofetta mozgássérült betegségek gyógyításában is nagyon jó. Jó eredménnyel használták a reumatikus és keringési zavarokban szenvedő betegek.
A kővel kirakott gödörben süvöltve tör elő a nagy nyomású gáz. Kevés olyan mofetta van a Székelyföldön, ahol ilyen mennyiségű kéhidrogén-tartalmú szén-dioxid gáz törne elő. A mofetta gázában 0,005% a kénhidrogén-tartalom, amelyből sárgás terméskén csapódik ki a gödör falára.
A fából épített fürdő és környéke rendezett, nyírfák ölelik. Borvízforrás, lábáztató, öltöző, illemhely is található.
Forrás: Incze Réka, Jánosi Csaba, Kisgyörgy Zoltán, Tatár Márta (2017). Székelyföldi mofettás könyv. Gyógygázok az egészség szolgálatában. Csíkszereda: Tipographic Nyomda, pp.: 181-184.
Lăzărești/Lázárfalva 537066, Romania
Zárva
Adorján-fürdőtől délkeletre Vermed-patak szűk völgyében állott egykor a Bákay-féle kis népi fürdő. A Bákai-fürdőt Bákay Gábor építette és működtette a két világháború között. A patak jobb partján büdös-gödör szolgált a reumatikus betegségek gyógyítására. Az elhanyagolt fürdőt benőtte az erdő. 2014-ben a csíkbánkfalvi György Etelka biológia tanárnő a Fedezzük fel a Székelyföld természeti értékeit című iskolai pályázatra készülve diákjait bevonva felújította a Bákay-féle mofettát.
Forrás: Incze Réka, Jánosi Csaba, Kisgyörgy Zoltán, Tatár Márta (2017). Székelyföldi mofettás könyv. Gyógygázok az egészség szolgálatában. Csíkszereda: Tipographic Nyomda, pp.: 186-187.
Zárva
Csíkbánkfalvától keletre, a Szentegyházas-patak Havas-tető alatt kiszélesedő völgyében található egy apró fürdőtelep, amely már a XIX. században is létezett. Ezt bizonyítja az 1869–1873 között készült harmadik katonai felmérés térképe. Az Adorján-fürdő helyén a Mineralbad
(Ásványvízfürdő) felirat olvasható. A fürdőtelepet Adorján Albert helyi lakos 1947-ben felújította. Az 1990-es évek elején dr. Ferenczy Erzsébet természetgyógyász vette bérbe a fürdőt.
A szép természeti környezetben lévő, családias fürdő központi részén áll a kis, fából épült mofetta. Az épület 3×3 m alapterületű, és földbe van mélyítve. A szén-dioxid gáz a gödör alján összegyűlt vízen buborékol át. A mofetta két személy kezelésére van kialakítva. Kényelmes fotelekben ülve gyógyul a beteg a csíkbánkfalvi mofettában.
A mofetta (gázfürdő) és a kénsavas víz elősegíti a sejtek fermentativ , oxio-redukciós munkáját. Segít a húgysav kiválasztásában, gyógyítja a köszvényt, cukorbajt, pozitív hatással van az érrendszerre, vérnyomásra. A kén értágító hatása nagy, visszér problémákon is javít.
Forrás: Incze Réka, Jánosi Csaba, Kisgyörgy Zoltán, Tatár Márta (2017). Székelyföldi mofettás könyv. Gyógygázok az egészség szolgálatában. Csíkszereda: Tipographic Nyomda, pp.: 186.
Bancu/Csíkbánkfalva, Romania
Zárva
A Borszékkel egyidős fürdőtelep Csíkszereda déli kijáratánál, az Olt jobb partján található. 17 kádas melegfürdője 1950-ben épült, azóta többször felújították. A telepen melegített vizű úszómedence és mofetta is található. Külső, hideg vizes (17°C) úszómedencéjét 1980-ban építették.
Szolgáltatások: kádas gyógyfürdők, masszázsok, sószoba, szaunák, mofetta, gyógyvizes medence.
Borvizei
Szénsavas borvize vasat, bikarbonátot, ásványi sókat tartalmaz, hozama 30 liter másodpercenként. Ez a nagy hozamú forrás táplálja a borvíztöltőde mellet a szabadtéri strand 2 medencéjét, valamint a kádas meleg fürdőt.
Gyógyjavallat
A zsögödi borvizet reumatikus bántalmak, emésztő- és érrendszeri, vese- és idegbántalmak gyógyítására használják. Fokozza a szervezet anyagcseréjét, jó hatással van a központi- és vegetatív idegrendszerre; perifériás ér- és bőrerek tágulását hozza létre.
AJÁNLOTT:
1. Mozgásszervi megbetegedésekben:
Reumatoid poliartritis - egyéb eredetű ízületi gyulladások (inaktív stádiumban) .
Artrózisok (porckopások) spondilózisok: diskopatiák, lágyrész reumák (izom, íngyulladások), köszvény;
2. Szív - érrendszeri megbetegedések
Magas vérnyomás I-II
Különféle eredetű szervi és működésbeli perifériás érbetegségek, érszűkület, visszér, Raynoud tünetcsoport.
3. Idegbetegésgek
Ideg gyulladások - neur-vegetatív disztonia
4. Krónikus (idült) bőrbeegségek - ekcéma, pikkely-sömör
5. Csont - ízület, izom, idegsérülések utáni állapotok
ELLENJAVALLATOK:
1. Heveny és dekompenszált szívbetegségek, szívinfarktus
2. Heveny ízületi bántalmak
3. Fertőző betegségek (bármilyen fázisban)
4. Daganatok (bármilyen stádiumban)
5. Legyengült általános állapot, lázas állapot
MOFETTA
A zsögödi gázömlés vegyi összetétele a következő:
• CO2 94-98%
• N2 1,7%
• H2S 1,0 %
Jigodin-Băi/Zsögödfürdő 530003, Romania
Zárva
Száraz sóterápia – Tiszta levegő, könnyebb légzés – Gyerekbarát környezet
Csíkszeredában 2025. decemberében megnyílt a BBSalt, amely intenzív száraz sóterápiás szolgáltatást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A terápia alatt a halogenerátor mikronméretű részecskékre őrli a sót, amely fokozza az intenzitást. A hagyományos sószobákhoz képest – ahol a levegő sótartalma alacsonyabb és inkább passzív módon fejti ki hatását – az intenzív sóterápia során a készülék a porlasztott, finom szemcséjű sót nagyobb koncentrációban juttatja a levegőbe, így mélyebbre képes eljutni a légutakban. Ezáltal hatékonyabb támogatást nyújtva a légzőszervi problémák kezelésében és megelőzésében.
Strada Zöld Péter 1, 530003 Miercurea Ciuc, Románia
A kaland felvidít! - Ez a hitünk. Ezért találtuk ki a legmenőbb elektromos kerékpárokat.
Legkönnyebben és a legszórakoztatóbban a BIKKLÁval tudod felfedezni a Gyilkos-tavat és Borszéket.
A BIKKLA – Fat Electric Bike-al többet látsz és több mindent tudsz felfedezni, rövidebb idő alatt. Úgy találtuk ki a BIKKLÁt, hogy segítségedre legyen, az erős motra és a nagy teljesítményű akkumulátorja szinte szuper képességekkel ruház fel. Így fáradtság nélkül tudod élvezni a tájat és a kalandot.
Nem kell gondolkozz azon sem, hogy merre menj, csak kövesd a jelzéseinket, de adunk térképet és el is magyarázzuk az útvonalakat.
Nézd meg, milyen túrákat tehetsz meg a Gyilkos-tó és a Békás-szoros környékén az elektromos biciklijeinkkel.
• Gyilkos-tó
• Kis-Cohárd
• Cifra nyereg
• Juh-patak
• Békás-szoros
Nézd meg milyen túrákat tehetsz meg Borszék környékén az elektromos biciklijeinkkel.
• A bánya
• Ásványvizek útja
• Rövid panoráma
• Borszék panoráma
Red Lake, Romania
Készülj fel a felejthetetlen élményekre BobVarsag-nál!
Pályánk közel 1500 méteres hossza és lenyűgöző tája garantáltan megdobja az adrenalin szinted a kanyarokkal teli izgalmas útvonalon. Látogass el hozzánk minden nap 10 és 19 óra között, és éld át a kalandot barátaiddal vagy családoddal!
A BobCaffe-ban pedig megpihenhetsz egy finom kávé vagy egy hűsítő ital társaságában, miközben élvezed a páratlan kilátást nyújtó panoráma terasz nyugalmát.
Árak:
• Felnőtt: 30 RON/csúszás
• Gyerek: 25 RON/csúszás
• 5+1 ajánlat:
• Felnőtt: 150 RON
• Gyerek: 125 RON
Csatlakozz hozzánk egy izgalmas napra, ahol a szórakozás és a pihenés tökéletes harmóniában találkozik!
Vărșag/Székelyvarság, Romania
Bowling pályáinkkal minden lehetőséget megteremtünk arra, hogy a család összes tagja élvezhesse a játékot: gyerekeknek szánt bowling golyók, minicsúszda, kacsa, ezáltal biztosítva azt, hogy a gyerekek is egy óriási sikerélménnyel távozzanak a teremből. Emellett tisztában vagyunk azzal, hogy ha egy család hozzánk érkezik, akkor nem csak a gyerekek szeretnék jól érezni magukat, hanem a szülők is szeretnének egy kicsit megpihenni. Ezért bevezettünk olyan fejlesztő és szórakoztató programokat a gyerekek számára, mint a bowlingoktatás, amelyen akár az egész család részt vehet, így együtt örülhetnek a gyerekeik sikerének, fejlődésének.
Strada Orbán Balázs 106, Odorheiu Secuiesc 535600, Romania
Programok helye: Hargita megye, Korond
Desztináció: Sóvidék
Program ára:
• a túra minimum 6 fő befizetésével indul
• ha a csoport 6-24 főből áll, a részvételi díj 59 EUR/fő
• ha a csoport 25-50 főből áll, a részvételi díj 52 EUR/fő.
Az ár mindent tartalmaz, kivéve a Fenyőkút központjáig való megérkezést.
Leírás
Lovas, fedett szekeres körutazás a fenyőkúti – pálpataki csodálatos fennsíkon, ahol betekintést nyerünk a nagyszüleink idejéből itt még változatlanul fennmaradt önellátó családi gazdaságok állattartó életmódjába. Az egyik gazdaságban hideg ebéddel várnak, az asztalon házi kenyér, főtt tojás, 5–6 féle fűszeres füstölt házi sajt, orda, vaj, szalonna, kolbász, pálinkák, lekvárok, tea, kávé. Ezen kívül meglátogatjuk a Fenyőkúti-tőzeglápot, ami egy szigorúan védett, szibériai élővilágot szigetszerűen megőrző, 10 000 éve változatlan élőhely, benne 1 000 éves fákkal, rovarevő és halálosan mérgező növényritkaságokkal, összefüggő áfonya szőnyeggel. Ugyancsak meglátogatjuk a helyi Tofigem manufaktúrát, ahol bemutató zajlik az erdei gyümölcsök és kaszálórétek gyógynövényeiről és gyógyhatásairól, majd több, mint 100 féle termékből lehet kóstolni, amelyek nagyrésze vadonból gyűjtött erdei gyümölcs és réti gyógynövényekből készültek.
Minden túránk előjegyzést igényel:
• +40770508580
• office@magenta7.travel
• foglalás és direkt kártyás fizetés itt: magenta7transylvania.com
Idegenvezetést is kínálunk természetvédelmi területeken:
• Idegenvezetés a Csiga-dombon és a korondi Aragonit Múzeumban: 150-250 RON/csoport.
• Idegenvezetés a Fenyőkúti Tőzeglápban: 300 RON/csoport.
[Kényelmes, fedett, napfénytől és esőtől védelmet nyújtó szekereink egyike. Magenta 7][Rovart lakmározó Kereklevelű harmatfű a Fenyőkúti tőzeglápban. Magenta 7][Az élet ritmusát a nagyállatok adják a Görgényi-fennsíkon. Időutazás. Magenta 7][A legsikeresebb erdélyi offroad jármű. Magenta 7.][Legelők, kaszálók, erdők mozaikja. Az ember-természet fenntartható együttélése itt mindennapos rutin. Magenta 7][Időutazás a nagymamáink idejébe és értékrendjébe. Magenta 7][A szekerek és lovak ritmusa kész terápia a felgyorsult városiaknak. Magenta 7][Télen nyáron. Magenta 7][A családi farmok büszkeségei: a füstölt sajtok. Magenta 7][A sok finomség mögött mindig ott a helyi ember. Magenta 7][Nulla km élelem: helyben termett, helyben fogyasztjuk. Magenta 7][Szerény hideg ebéd túráinkon. De mind helyben termett, és szívvel-lélekkerl készítve. Magenta 7]
Fenyőkút 537063, Románia
A Kincses Porta arra hivatott, hogy visszarepítse a látogatóit az időbe, kikapcsolódást nyújtson és megismertesse a vendégekkel a vidéki élet apró kincseit.
A Bögözben (Székelyudvarhelytől 9,6 km) található közel 150 éves ház szolgált már papilakként, jómódú gazda család otthonaként, szülészetként, napköziként. Működött itt tejcsarnok és vajgyár is. A ház máig megőrizte hagyományos küllemét és eredeti berendezésének egy részét, így a látogatók a kapun belépve egy 19. századi, falusi környezetben megmaradt polgári porta kincseit fedezhetik fel.
A mesterségek bemutatása is helyet kapott, vajkészítés, kenyérsütés, szövés, hímzés, szalmafeldolgozás, gyógynövények felhasználása mind-mind megtekinthető és kipróbálható.
Az udvaron levő sóház és apiterápiás ház pedig a zavartalan kikapcsolódást és a gyógyulást szolgálja.
A Kincses Porta a következőket foglalja magába:
• polgári ház, eredeti berendezéssel
• sütőház
• gazdasági épületek
• tejcsarnok és vajgyár korabeli eszközökkel
• kézműves termékek kiállítása
• sóház
• apiterápiás ház
Előzetes egyeztetés alapján a látogatók különböző programokon vehetnek részt.
• Vajkészítés:
• A hagyományos elkészítési folyamat bemutatása és kóstolás.
• Minimális létszám 10 fő, maximális létszám 50 fő
• Ár: 35 RON/ fő
• Mézkóstolás: 35 RON/fő, minimum 10 fő
• Fűszersókészítés: 35 RON/fő, minimum 10 fő
344 Mugeni/Bögöz 537205, Romania
A Feeling-Ház Fenyéd településen található, a DN13A 3 km -es országúton, Székelyudvarhelytől Csíkszereda irányába. A szálláshely 4 kétágyas szobával rendelkezik, ideális 4 pár/8 fő részére.
A panzió 4 szobából áll, saját fürdőszobával az emeleten és terasszal. A földszinten van egy teljesen felszerelt konyha, egy nappali 2 kanapéval és egy bárasztallal, valamint egy 12 személyes asztal.
Brădești 537025, Romania
❗ A lovastúrákra előzetes bejelentkezés szükséges. Ajánlott 3–4 nappal a tervezett időpont előtt foglalni.
2015-ben kezdtünk el foglalkozni lovas turizmussal, ami lovagoltatást, lovas túrázást,
szekereztetést, szánoztatást, illetve táboroztatásokat (gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt), ló és
lovas képzést foglal magába.
Lovastúra:
• Lovastúra típusa: csillagtúra, körtúra
• Nehézségi fok: haladó
• Szállás: panzió, sátor
• Lovak típusa: melegvérű
• Felszerelés: katonanyereg
• Időtartam: 1 óra- 1 hetes, vedégek igényei szerint
• Lovasok száma: 1-10
TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁS:
• Kalonda Escape
• Lombház (szállás)
Lupeni, Romania
1 esemény
Zárva
A „Csángó Feredő” Wellnessközpont Hidegség faluban, Gyimesközéplok községben található.
A wellnessközpont szolgáltatásai:
• Medence
• Jacuzzi
• Szauna
• Törülköző
• Napozóágy
Program:
• Hétfőtől csütörtökig: 10.00 – 22.00
• Pénteken: 10.00 – 15.00
Pénteken hétvégi csomagokkal várjuk a kedves vendégeinket, amely wellnesshasználatot és félpanziós ellátást tartalmaz.
Napi jegy (2 órára):
• Felnőtteknek: 50 RON
• Gyerekeknek: 30 RON
Foglalni a következő telefonszámokon lehet: 0040-731036066, 0040-726766427
DJ127A 1015A, Valea Rece 537153, Romania
Újra kinyitott a Parajdi Wellness Központ augusztus 23-án.
A wellnessközpontot 2015. július 3-án nyitottuk meg.
A sóbányájáról és kezeléseiről híres Parajdon található, mindössze néhány km távolságra a világhírű Medve-tó hazájától, Szovátától. A parajdi wellnessközpont a Sószoros mellett helyezkedik el 1900 nm felületen, amelyhez további 7500nm zárt udvar tartozik.
Legnagyobb kincse a fürdőnek, a magas só- és ásványi anyaggal rendelkező termálvíz, amely 1000 méter mélyről származik, és egy 10x20 méteres medencében várja a gyógyulni vágyókat. A víz jótékony hatásait megtapasztalhatják a mozgásszervi, izületi panaszosak, de javasolt bőrbetegségek, nőgyógyászati problémák és légúti megbetegedések kezelésére is.
BELÉPŐJEGYEK / 3 ÓRA
• Felnőtt jegy | 55 RON
• *Kedvezményes jegy | 40 RON
• Helyi felnőtt lakos | 35 RON
• *Kedvezményes helyi lakos | 30 RON
• Fitness belépőjegy | 30 RON
NAPI JEGYEK
• Felnőtt napi jegy | 110 RON
• *Kedvezményes napi jegy | 80 RON
BÉRLETEK 3 ÓRA / NAP
• Felnőtt bérlet / 5 nap | 225 RON
• *Kedvezményes bérlet / 5 nap | 160 RON
• Felnőtt havi bérlet helyi lakosoknak | 260 RON
• *Kedvezményes havi bérlet helyi lakosoknak | 170 RON
• 5 napos kádfürdő bérlet | 150 RON
• Fitness havi bérlet | 160 RON
KÁDFÜRDŐ JEGYEK
• Kádfürdő belépőjegy / 25 perc | 40 RON
ALKALMI JEGYEK
• Alkalmi esti fürdés / 3 óra | 50 RON
• Relaxációs masszázs / 30 perc | 60 RON
• Relaxációs masszázs / 50 perc | 80 RON
• Úszótanfolyam gyerekeknek / 1 óra | 15 RON
A felár az időintervallum (3 óra) túllépése esetén 20,00 lej / 30 perc.
A proximity karkötő elvesztésének felára 50 lej.
A kulcsszekrény elvesztésének felára 25 lej.
*A kedvezményes jegyeket 3 és 14 év közötti gyermekeknek, tanulóknak és egyetemistáknak igazolás alapján adják ki, csak az Európai Unió tagállamainak állampolgárai számára.
*A 60 év feletti nők és a 65 év feletti férfiak számára a kedvezményes jegyeket csak személyi igazolvány alapján állítják ki.
* Nem válthatóak ki napijegyek és bérletek (helyi lakosoknak sem) iskolai vakáció idején.
Strada Minei 79, Ocna de Jos 537243, Romania
A termálközpont 2 fürdőmedencét tartalmaz, egy kültéri és egy beltérit. A beltéri medence 30 C fokos termál vízzel van feltöltve. Emelett 3 féle szaunát, jakuzzit, fitnesz termet találnak.
Belépődíj/3 óra
• Felnőttek:
• 23 RON (11.00-14.00, kedd-péntek)
• 25 RON (14.00-21.00, kedd-péntek)
• 30 RON (11.00-21.00, szombat-vasárnap)
• Diákok:
• 15 RON (11.00-21.00, kedd-vasárnap)
• Nyugdíjasok:
• 12 RON (11.00-21.00, kedd-péntek)
• 20 RON (11.00-21.00, szombat-vasárnap)
• 12 év alatti gyermekek csak felnőtt kíséretében:
• INGYENES
• Fogyatékos személyek, első fokon fogyatékosnak minősülő személyek, valamint súlyosan fogyatékos kiskorúak és első fokon fogyatékosnak minősülő kiskorúak törvényes képviselői:
• INGYENES
Óradíj - 1 óra
• 10 RON (19.00-21.00 óra, kedd-péntek)
• 15 RON (19.00-21.00, szombat-vasárnap)
A belépődíj tartalmazza:
• Pezsgőfürdő - 20 perc
• Száraz szauna - 20 perc
• Nedves szauna - 20 perc
• Kültéri medence - korlátlan
• Fedett medence - korlátlan
Bérlet (belépő = 3 óra)
• Felnőttek:
• 20 belépés/érvényesség 6 hónap - 300 RON
• 10 belépés/érvényesség 3 hónap - 150 RON
• Diákok/diákok:
• 20 belépés/érvényesség 6 hónap - 150 RON
• 10 belépés/érvényesség 3 hónapig - 75 RON
• Nyugdíjasok:
• 20 belépés/érvényesség 6 hónap - 180 RON
• 10 bejegyzés/érvényesség 3 hónap - 100 RON
Magura 9B, Toplita, Romania, 535700
Zárva
Csíkszentgyörgyön, a Fiság völgyének meredek, nyugati lejtőjén található a Gatalalatti-Büdösgödör. A gödörtől csodálatos kilátás nyílik a Fiság-völgyében húzódó szalagtelkes településre és a fölötte, napkeleten emelkedő hegykeretre.
Gatalalatti-mofettát a hegylábi krétakori agyag, agyagmárga, márga törmelékbe ásták. Jelenleg a 2×3 m alapterületű, 2 méter mély, deszkával kibélelt mofettát kevesen látogatják.
„A gödröcskét magyar időben kezdték kiépíteni. Márton Béla a gödör mellé faházat épített. Az egész falu használta. Még Szeredából is jöttek. Hűlés ellen, rehoma ellen volt jó. Használják akkor is ha a deréka fáj vagy kihűlés kínozza." (Gál Ábel, idegenvezető)
Forrás: Incze Réka, Jánosi Csaba, Kisgyörgy Zoltán, Tatár Márta (2017). Székelyföldi mofettás könyv. Gyógygázok az egészség szolgálatában. Csíkszereda: Tipographic Nyomda, pp.: 187.
Panziónk a Görgényi-havasok szívében, Gyergyócsomafalva község központjától 9 kilométerre található. Közvetlenül a fenyőerdő alatt, főúttól távol, kispatakok mellett kínálunk szálláshelyet.
Panziónk feltöltődésre, kikapcsolódásra, pihenésre jelent ideális helyet, hiszen távol esik a településtől, az erdő alján található, fenyőfák és patakok közvetlen szomszédságában. A villamos energiát is a naptól kapjuk, annak segítségével állítjuk elő.
Szálláshelyünket olyan családok, baráti társaságok, munkaközösségek részére ajánljuk, akik a szabadság ideje alatt keveset szeretnének autózni, és változatos, érdekes, minden korosztályt lekötő programokat szeretnének. A létesítmény területén van uszoda, a medencében kedvére úszkálhat az év bármely napján, hiszen fűtött, folyamatosan tisztított, így kellemes kikapcsolódást jelent azok számára, akik szeretik a vizet.
Halastavat is működtetünk, ennek köszönhetően, akik szeretnek csendben, elmélázva horgászni, élhetnek a lehetőséggel, kifoghatják azt a halat, amit aztán akár saját maguk el is készíthetnek.
Tizennégy minden kényelemmel felszerelt szobával várjuk vendégeinket, ezek mindegyike kétágyas, saját fürdőszobával, kábeltelevízióval és Internet-lehetőséggel rendelkezik.
Panziónk is számos programot, kikapcsolódási lehetőséget kínál, de aki a pihenés mellett adrenalinturbózásra, kalandra, izgalomra, sportolásra vágyik, mindezt megtalálja a szálláshely tízkilométeres körzetében.
Meglátogathatók a közelben lévő esztenák, ahol bemutatják, hogyan készül a tehén-, juhsajt, túró, orda, és akár a kaszás túrós-, ordáspuliszkát is megkóstolhatják, miközben megismerkedhetnek a pásztorok életével. Csodálatos erdei gyalogtúrákra is indulhatnak, szedhetnek gombát, gyűjthetnek erdei gyümölcsöt.
Turisztikai látványosságok Gyergyócsomafalván: római katolikus plébánia (építve 1878-ban), Kossuth Lajos szobor (a marosvásárhelyi, 1921-ben tönkretett, Köllő Miklós által készített eredeti szobor pontos másolata), Borsos Miklós Emlékház (felavatva 2002-ben), székely házak és kapuk (Gyergyócsomafalvára jellemző formák és motívumok), Délhegy-tető (1659 m), a Nagy-Somlyó-patak völgye és Várköve.
Reméljük, Önt is hamarosan a vendégeink között üdvözölhetjük!
Ciumani 537050, Romania
Zárva
Fedezze fel Csíkszereda kedvelt úszóközpontját, a Csíki Csobbanót!
Két medencénk különböző igényekre kínál lehetőséget:
• egy 25x33 méteres, 2,3 méter mély úszómedence azok számára, akik intenzívebb sportolásra vágynak,
• egy 12x25 méteres, 1,5–1,8 méter mélyülő medence, amely tökéletes a családi úszáshoz és a könnyedebb kikapcsolódáshoz.
Wellness részlegünk pihentető élményeket kínál, ahol lazíthat az infra- vagy finn szaunában, élvezve azok jótékony hatásait!
Áraink mindenki számára elérhetőek: felnőtteknek 25 lej, gyermekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 15 lej a belépés. Nyitvatartásunk: hétfőtől péntekig 06:00-tól 22:00-ig, szombaton és vasárnap 09:00-tól 21:00-ig.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az uszoda egész augusztusban zárva tart.
Várjuk Önt a Csíki Csobbanóban, ahol a sport és a pihenés találkozik!
Jégpálya utca 15., Csikszereda, Romania, 530133
Szállás:
A Deság Resort 10 házzal, 3 külön bejáratú szobával áll a vendégek rendelkezésére. A tágas fa szerkezetű házakban, fürdőszobás két hálószoba, pótágyazható nappali várja a vendégeket. A házak nagy része kandallóval és jól felszerelt konyhával (főzőlap, hűtőszekrény, mikróhullámsütő, stb) rendelkezik. A házak és a szobák további kényelmét kábeltévé és ingyenes WiFi internet biztosítja.
A 28 szobában 86 vendéget (24 pótágy) tudunk elszállásolni.
Ellátás:
Vendégeink igényei szerint félpanziós vagy teljes ellátást kínálunk, svédasztalos reggelivel az 50 személyes éttermünkben. Gasztronómiai jellegzetességünk a hagyományápolás. A felszolgált ételféleségek között található grillezett pisztráng, tejfölös töltöttkáposzta, bográcsgulyás, pityókás házikenyér valamint a híres kürtőskalács.
A kerti grillezéshez biztosított egy kemencével ellátott Nagy-Küküllő folyóparti filagória. Az esték kellemes eltöltéséhez kiváló lehetőség a tábortűz melletti kerti-party, de kérésre akár cigány-zenekaros, néptáncestét is szervezünk.
Rendezvényterem:
Rendezvénytermünk ideális konferenciák, csapatépítő játékok, különböző rendezvények, ünnepségek lebonyolítására. Befogadóképessége 80-100 fő. Igény szerint biztosítjuk a hangosítási berendezést, kivetítőt valamint vászont. Továbbá tökéletes házigazdája gyermekek számára szervezett tematikus tanfolyamoknak és csapatépítő programoknak is.
Sport és szabadidő:
Vendégeinknek széleskörű aktív kikapcsolódási lehetőséget kínálunk a következő szolgáltatásainkkal:
• Mobil medence, sósdézsa, szauna, napozótér
• Hegyikajak/Rafting – Az 1 vagy 2 személyes kajakok, biztosítjuk a teljes ruházatot, neoprém ruha, csizma, sisak, mentőmellény
• Kivilágított műfüves futball- és teniszpálya – A csapatépítések kiváló helyszíne
• Kerékpárkölcsönzés – 20 db. bicikli áll az igénylők rendelkezésére
• Zetekart
• Fitness terem – Futópad, spinning bicikli, fekvenyomó, 1-10 kg súlyok, ping-pong asztal
• Gyermekek számára – Trambulin, játszótér és gyerekszoba
• Az erdélyi székely hagyományokat felelevenítve szervezünk élőzenés székely táncházat, pityókás házikenyér és kürtőskalács sütést, vagy akár hagyományos disznóvágást is.
• Az extrém sportok kedvelőinek terepmotoros (Enduro) illetve Off-Road túrákat szervezünk a közeli látványosságok kalandos megközelítésével és szabadtéri falatozással egybekötve.
Partnereink szolgáltatásai révén további lehetőségek: terepsegway, mountaincart, bugi, ATV, hószánozás, lovasoktatás vagy lovastúra és természetesen medveles a közeli hegyekben.
Subcetate, Romania
Az egy órás túra, amely a gyermekek számára is érdekes, jégkorszak maradvány élőhelyen zajlik, ahol húsevő növényeket és egyéb növényfajokat lehet megtekinteni. Megannyi faj a jégkorszak idejéből maradt fent. A túra pallókon és lépegetőkön történik, biztonságos körülmények között, kedves és jól tájékozott kísérővel.
Lake St Ann, Romania
Restaurálás miatt zárva.
Jártál már kastélyban? Elképzelted már hogy éltek 100 évvel ezelőtt a nemesek? Gyere, és mi visszarepítünk a XX. század elejére!
Az Urmánczy-kastély egyik szobájában különleges élményben lehet részed: átélheted egy szörnyű éjszaka történéseit. Egy nemesi család tagjaként kénytelen vagy gyorsan összecsomagolni és elhagyni szeretett otthonodat.
A játékban 2–5 fős csapatok vehetnek részt, így családok, baráti társaságok, munkatársak számára nagyszerű kikapcsolódási lehetőség. A feladatok megoldásához előzetes ismeretekre nincs szükség, a játékosok csupán a megfigyelő képességüket, logikájukat, kreativitásukat kell mozgósítsák.
A kihívásra vállalkozók előzetesen foglalhatnak időpontot a következő űrlap kitöltésével: https://forms.gle/6eLKJeVYsTvFTLQJ7
Strada Mihail Kogălniceanu nr. 17, Toplița 535700, Romania